A Sapir-Whorf hipotézis
a nyelv valósághoz való viszonyát vizsgálja, és szoros összefüggést állapít
meg a nyelv, a gondolkodás és a valóságérzékelés között, elsődleges szerepet
tulajdonítva ebben a kapcsolatban a nyelvnek. E kérdéskörrel (nyelv és valóság
viszonya) foglalkozó elméletek kapcsán, így e hipotézis kapcsán is, születhetnek
(és korábban gyakran születtek) olyan elfogult, misztikus, esetleg rasszista
következtetések, magyarázatok, amelyek egyes kultúrákat, népeket előnyben részesítenek
másokhoz képest. Bár a hipotézis megalkotói, Edward Sapir és Benjamin Lee Whorf
elhatárolódtak a hipotézisből levonható szélsőséges értelmezésektől, tény, hogy
a hipotézis sok ellentmondást rejt magában, ami azt eredményezi, hogy többféleképpen,
akár szélsőségesen is, lehet értelmezni az elmélet végső következtetését. Véleményem
szerint a teljes megértéshez nem elég csupán magát a hipotézis alaptézisét ismerni,
-a nyelv aktívan alakítja gondolkodásunkat, gondolkodásunk módját, amiből az
következik, hogy világképünk, valóság érzékelésünk is attól a nyelvi rendszertől
függően változik, amelyet használunk - hanem fontos tisztában lenni a hozzá
kapcsolódó különböző elméletekkel, irányzatokkal is.
A kérdésekre adott válaszokból a Sapir-Whorf hipotézis lényege körülírható,
bár helyenként a válaszok nem teljesek, s ezért annak számára, aki még nem találkozott
ezzel az elmélettel nem adhatnak pontos leírást. Az alábbi kiegészítéseimmel
megpróbálom teljessé tenni a Sapir-Whorf elmélet bemutatását.
Az elmélet érvényességi területénél leírtakhoz meg kell említeni az antropológiát is. A hipotézissel kapcsolatos mai vélekedésről az mondható el, hogy az antropológusok nagy többségben elfogadják, míg a többi tudományág képviselői nem tartják teljesen egyértelműnek az elméletben foglaltakat.
Az elmélet egyértelműen magyarázó. A valóság megismerésére próbál magyarázatot adni a létező nyelvi struktúrák elemzésének értelmezésével.
A koncipiálásba
bevont szerkezetek, szerkezeti egységek között a nyelvi relativitás mellett
fontos megemlíteni a nyelvi determinizmus elméletét. A nyelvi determinizmus
szerint a nyelv, amit használunk, bizonyos fokig meghatározza azt, ahogyan szemléljük
a világot, és ahogyan gondolkodunk róla. Kétféle fő irányvonala van: az "erős"
determinizmus, és a "gyenge determinizmus".
Az "erős" nyelvi determinizmus az elmélet extrém verziója. E szerint
a nyelv meghatározza a gondolkodást, mégpedig úgy, hogy nem létezik gondolkodás
nyelv nélkül, azaz a nyelv és a gondolkodás egy és ugyanaz. Sok bizonyíték szól
ez ellen az irányvonal ellen, például az, hogy lehetséges fordítani egyik nyelvről
a másikra. A "gyenge" nyelvi determinizmus nem tesz egyenlőséget nyelv
és gondolkodás közé, hanem azt mondja ki, hogy a nyelv befolyásolja a gondolkodást,
hatással van rá, bármilyen nyelvről legyen is szó. A Sapir-Whorf hipotézisben
foglaltak leginkább a gyenge determinizmus irányvonalát foglalják magukban,
bár az elmélet ellentmondásai gyakran a nyelvi determinizmus extrém irányvonala
felé hajlanak.
A nyelvi relativitás alapvető tétele az, hogy a nyelv, amit használunk, meghatározza
a valósághoz való viszonyunkat, a világlátásunkat, azt, ahogyan a körülöttünk
lévő világot szemléljük. Mivel a nyelvek között strukturális különbségek állnak
fenn, azaz egyik nyelv szerkezete sem ugyanolyan (nyelvek közötti különbség),
ezért a különböző nyelvet beszélőknek eltérő valóság érzékelésük. Különböző
lehet a valósághoz való viszonya azoknak az embereknek is, akik bár egy nyelvet
beszélnek, mégis eltérően használják azt (nyelven belüli különbözőség), ami
leginkább az eltérő műveltségi és kulturális hátterekből adódik.
A koncipiálásba bevont színterekre adható pontosabb válasz a nyelvi struktúrák, a gondolkodás és a valóság összefüggései.
Az elmélet kapcsolata
más elméleti konstrukciókkal: Az itt adott válaszban a legfontosabb elméleti
tényezők, az antropológia, az etnolingvisztika, és Wilhelm von Humboldt elgondolásai
fel vannak ugyan sorolva, de a velük kapcsolatos leírások nem teljesek, néhol
pedig félreérthetőek.
A Sapir-Whorf hipotézis az etnolingvisztika elméletéből nőtt ki, gyakorlatilag
a hipotézis egyik alapvető kiindulópontja. Az etnolingvisztikának két jelentős
irányzata létezik: Az egyik az Egyesült Államokban alakult ki, és megszületése
szorosan összefügg az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó területén élő indiánok
nyelvének, szokásainak és kultúrájának beható tanulmányozásával. Az irányzat
gyökerei Franz Boas tevékenységéhez nyúlnak vissza, de kidolgozója Edward Sapir
volt, aki az indoeurópai nyelvtudományban, az afrikai nyelveken, a germanisztikában
és az amerikai indiánok különböző nyelvein és kultúráin végzett kutatásai során
igen korán kialakította azt a nézőpontját, mely szerint a különböző nyelvek
lényeges hatásokat gyakorolnak egy adott beszédközösség tagjainak a viselkedésére
és gondolkodására. A másik irányzat jóval korábban Európában alakult ki, koncepciójának
lényege elsősorban Wilhelm von Humboldt "Weltanschauung" (Világnézet)
című hipotézisére vezethető vissza. Humboldt eredeti eszméi, majd azok 20. században
továbbfejlesztett változata az újhumboldtianizmus főleg Németországban, majd
a második világháború befejezése után az NSZK-ban vált uralkodó irányzattá.
Az itt adott válasz végül tartalmaz egy olyan állítást, miszerint a következő
tétellel: "A gondolkozás különbözősége meghatározza a viselkedés normáinak
különbözőségét" Benjamin Lee Whorf meghaladta, továbbfejlesztette a
Sapir-Whorf hipotézist.
Mind Sapir, mind Whorf következtetései, a Sapir-Whorf elmélet tartalmazza ezt
a nézetet. Whorf más szempontból haladta meg Sapir következtetéseit: A hipotézis
kitér a nyelv és a kultúra viszonyának alakulására is, és kimondja, hogy a
kultúra bizonyos jelenségei a nyelv megfelelő sajátosságainak a közvetlen hatására
alakulnak ki. Ezen a ponton Edward Sapir más véleményt képviselt. Korábbi
munkáiból következtetve, amikor az amerikai indiánok nyelvének kutatásával foglalkozott,
a nyelv és a kultúra viszonyával kapcsolatosan azt az álláspontot alakította
ki, miszerint a nyelv és a kultúra között nem áll fenn ok-okozati viszony. Erre
példának a hopi indiánokat hozta, akiknek nyelve nagy hasonlóságokat mutat a
navaho indiánok nyelvével, mégis a két indián törzs kultúrája igen nagy eltéréseket
mutat.
Az elmélet-alkotás célja elsősorban az volt, hogy a valóság megismerésének kérdésére magyarázatot adjon. A megszületett magyarázatnak lett a lényege az, hogy a nyelv aktívan alakítja gondolkodásunkat, és mivel a nyelvek között struktúrabeli különbségek vannak, (a "nyelvek között"-re értendő az egy nyelven belüli strukturális különbség is, amelyet az eltérő nevelési és kulturális tényezőkkel magyaráz) ezért a különböző struktúrájú nyelvek eltérően hatnak a gondolkodásra. Ebből következően pedig a világképünk, a valósághoz való viszonyunk is attól a nyelvi rendszertől függően változik, amelyet használunk.
A bibliográfiát kiegészíteném:
CHANDLER Daniel: The
Sapir Whorf Hypothesis. 1994.
Forrás: http://www.aber.ac.uk/~dgc/whorf.html
[2003. december 23.]
HALL Edward T: Rejtett dimenziók. Gondolat kiadó, Budapest 1987.
MÁTÉ Jakab: A 20. századi nyelvtudomány történetének főbb elméletei és irányzatai. in.: Elméletek, irányzatok, és módszerek II. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 1998.
SKOYLES J.: The Sapir-Whorf
Hypothesis: New Surprising Evidence. 1999.
Forrás: http://www.user.globalnet.co.uk/~skoyles/swh.htm
[2003. december 23. ]
The Sapir-Whorf Hypothesis. Forrás: http://venus.va.com.au/suggestion/sapir.html [2003. december 23.]
Készítette:
Bogdán Mária
2004 január 9