Narratíva és történelem - kiegészítések
(Hayden White: A történelmi szöveg mint irodalmi alkotás)

Az adott kommunikáció-elmélet megnevezése:
A történelem narratívája

Az elmélet érvényességi területe:
Történetfilozófia, szemiotika, szövegelmélet

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa:
szimbolikus kommunikáció

Az elmélet leíró vagy magyarázó?
Az elmélet leíró és magyarázó

A koncipiálásba bevont funkciók:
Jelentésadás, szimbólumalkotás, cselekményesítés, elbeszélés

A koncipiálásba bevont szerkezetek, illetőleg szerkezeti egységek:
a történelmi események, történelmi eseménysor, ezek cselekményesítése, azaz jelentéstársító funkciói
A különböző modalitással bíró cselekményszerkezetek különféle kódolásokra, és így jelentés-társításokra adnak lehetőséget. Mindezek az olvasó számára értelmes világleírásokkal szolgálhatnak. A történelmi narratívát "mint olyan nyelvi alkotást, amely régen elhalt- és ezért sem kísérletek, sem megfigyelések útján nem ellenőrizhető- struktúrák és folyamatok modellje kíván lenni"[1997:70] A történelmi írás konstruált és szituatív jellegére hívja fel a figyelmet White, amikor a következőket mondja: "A jó történész egyik jellemvonása, hogy következetesen hívja fel olvasói figyelmét a mindig hiányos történelmi adatokban felbukkanó eseményekről, cselekvőkről, és cselekvő erőkről készített beszámolójának átmeneti jellegére"[70] Szimbolikus- kommunikatív szempontból pedig White a történelmi narratívák "kitalált", "talált", és fiktív- irodalmi jellegét hangsúlyozza: "…a történelmi narratívákat általában nem szívesen tekintik annak, amiként azok a legnyilvánvalóbb formájukban megjelennek: nyelvi fikcióknak, melyek tartalma legalább annyira kitalált, mint amennyire talált, és amelyek formája közelebb áll irodalmi, mint természettudományos megfelelőikhez."[70]

A történelmi írás mimetikus jellegéről White megjegyzi, hogy nem egy "méretarányos" modellről van, azaz egy leképezésről valamely pontos transzformációs eljárás szerint, hanem egy metaforikus kapcsolatrendszerről, mely a hasonlóság elvén alapszik és egyes kulturális mozzanatokat, jelenségeket jelentéssel ruház fel (míg másokat nem). A történeti írás nem csupán dolgok reprodukciója (azaz leképezése), hanem egyes jelentésrendszerek re-konstrukciója és átadása.

A vázlat szerzője, Molnár Csilla lényegretörően emeli ki a White-féle történelmi irás narratíva-koncepcióját , azaz a történelem szöveges cselekményesítését. A cselekményesítés egy komplex szimbólumrendszeren keresztül történik, melynek célja a jelentésalkotás és továbbítás. Fry történelemfilozófiai okfejtéseire utalva White a mítosz és történelem közti elkülönítésbe ékeli a fikciót, mint átmeneti kategóriát. A történetírás műfaja az okozatiság elvét követve (a tudományos értelmezés mércéjeként), az eseménycsoportokhoz való jelentéstársítás gyakorlatát követi- mely a narratíva és fikció alapelve egyben (lásd cselekményesítés). Az ismertető szerzője White alapján helyesen összegzi, hogy a történelemnek ugyan nincs általánosan elfogadott nyelvezete (sőt éppen a formaújítás, variabilitás mellett érvel), mindemellett a formai-strukturális szinten a történetítás a nyelv figuratív technikáját alkalmazza (lásd metafora, metonímia, szinekdoché, irónia). A történelmi narratívák kommunikációja tehát valójában korábban kódolt eseménycsoportok kódolása, majd egy másik modalitás szerinti újrakódolása. Ebben az értelemben nincs különbség irodalmi alkotás és történelmi narratíva között. "Az, hogy egy adott történelmi helyzet milyen konfigurációt kap, a történész finom képességén múlik, hogy egy meghatározott cselekményszerkezetet hogyan párosít össze a történelmi eseményeknek azzal a csoportjával, melynek sajátos jelentést kíván adni. Ez egy alapvetően irodalmi, azaz regényírói művelet" [77].

Árendás Zsuzsa
2004 február 15.