Anthony Giddens struktúrálódási elmélete

Tony Giddens, Mr. Harmadik Út, a vezető angol társadalomtudós és miniszterelnöki tanácsadó.

Az adott kommunikáció-elmélet (elmélet-töredék) szokásos megnevezése
Anthony Giddens struktúrálódási elmélete.

Az elmélet érvényességi területe
Mindenhol ahol emberek vannak, tehát egyelőre a földgolyó.

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa
Az elmélet középpontjában a társas interakció áll.

Az elmélet leíró vagy magyarázó?
Leír.

A koncipiálásba bevont funkciók
Az elmélet bizonyos elemei a strukturális-funkcionalizmusból származnak. Ezek a társadalmi rendszer szintjén a legitimáció fenntartása normákon keresztül, illetve a hatalom működése az autoritás megteremtése és a (tulajdon)javak elosztása során. (1. ábra).

A koncipiálásba bevont szerkezet(ek), illetőleg szerkezeti egységek
Mivel egy struktúrálódási elméletről van szó, ezért a struktúra (Giddensnél következetesen: “structure”), rendszer (“system”) és struktúrálódás fogalmai eltérő jelentést kapnak.
Struktúra: szabályok és eszközök tértől és időtől függetlenül szerveződő csoportja, amiket helyzetekhez kötött emberi cselekvéseket tartalmazó, térben és időben újratermelődő társadalmi rendszerek foglalnak magukba. Giddens elmélete azonban ezekkel szemben egy harmadik fogalmat, a struktúrálódást helyezi középpontba. Ez utóbbi fogalom már önmagában is kifejezi, hogy a struktúrák alakulásának folyamatosságára utal. Giddens szerint a társadalmi rendszerek nem egyszerűen struktúrák, hanem sokkal inkább azzal jellemezhetők, hogy strukturális tulajdonságaik vannak. (Itt nyilván a rendszerelméletekkel szemben foglal állást, amelyek számára a struktúra – biológiai, organikus analógiára – mindig valamiféle mozdulatlan váz vagy mintázat.) A struktúra duális: egyszerre közvetítője és eredménye a társadalmi gyakorlatoknak. A struktúra sohasem az egyénen kívüli, nem kizárólag kényszerítő, mint ahogy a társadalomelméleti hagyomány többsége tartja. Giddens elméletét az érdekli, ahogyan a struktúrák a mindennapi élet konkrét terében, idejében létrejönnek és újratermelődnek.
Valójában három különféle szerkezet jelenik meg az elméletben (Ez jól látszik az első és a harmadik ábrán is). A cselekvő rétegzett modellje (ez a mikroszociológiai aspektus, a szociális integrációra vonatkozik), a hatalom elosztási, közvetítési mechanizmusai (makroszociológia, azaz a rendszerintegráció), és a két szintet összekötő idő-geográfia, azaz a regionalizáció.

1. ábra (Forrás: Johnston - Gregory, 2000: 600)

A koncipiálásba bevont színterek
1. A mikroszociológia szintjén a cselekvő rétegzett modellje. Ennek középpontjában a cselekvések reflexív ellenőrzése áll. Giddens azt hangsúlyozza, hogy e reflexió jelentős részben a gyakorlati tudatosság, a mindennapi szokásszerűség szférájában (Amellyel a strukturalizmus nem törődik, szemben a fenomenológiával és etnometodológiával, és amely szférát a diszkurzív tudatosság és a tudatalatti közé helyez, átgondolva ezzel a személyiség freudi hármas felosztását is.) zajlik és különbözik a cselekvések racionalizálásától és motivációjától is. A rutinizáció, azaz a hétköznapi élet szokásszerűségeinek középpontba állítása összekapcsolódik az Erikson által kifejtett ego-pszichológiával, bizalom és szorongás feszültségével, mint a személyiség szervezője. Giddens azt hangsúlyozza, hogy a szokásszerűségnek milyen szerepe van ebben (azaz valamiféle ontológiai biztonság megteremtésében), illetve – a goffmani frontális és hátsó régiók és a lacani testi nyitások és zárások érvényesülése során – ez a folyamat a hétköznapi életben hogyan térbeliesítődik (regionalizáció).
A hétköznapi szokásszerűség szabályozottsága a társadalmi rendszerek kialakulására is vezet. Giddens szerint a hatalom nem egyszerűen az irányítás egy bizonyos típusa, hanem a hétköznapi interakciók természetes része. A hatalmat az autoritásteremtés és az allokáció eszközei közvetítik a kommunikatív jelentésteremtés és a normatív szabályozás, legitimáció során. Ezt a mindennapi élet szükségszerű szabályozottsága teszi lehetővé, amely az intézményesedés és a struktúrálódás forrása. A konstitutív szabályok a jelentések létrehozásának struktúráltságát, míg a regulatív típusúak a normatív szankcionálás szerveződését eredményezik. (Az elsőre lehetnek példák a játékszabályok, a másodikra: “a munkások minden reggel nyolckor blokkolnak a gyárban” kijelentés. Ld. Wittgenstein, Winch, Searle. Giddens e szabályok gyakorlati és nem diszkurzív jellegét [pl. jog] hangsúlyozza.)
A cselekvők és csoportok közötti szabályozott viszonyok során tér és idő folyamatosságában, az interakciók során létrejövő hatalom azonban dialektikus természetű: a függőség minden formája az alattvalók számára tartogat olyan eszközöket, amellyekel a feljebbvalókra gyakorolhatnak hatást.

2. A társadalmi rendszerek a konkrét térben és időben való szükségszerű szerveződését, folyamatosságát, azaz a struktúrálódást a társadalomelméleti hagyomány teljesen figyelmen kívül hagyta. Egyetlen kísérlet történt ennek megragadásra. Ez a svéd Thorstein Hägerstrand (a társadalomföldrajz lundi iskolája) idő-geográfiája. (2. ábra)
Az idő-geográfia az emberi élettevékenységek szerveződésével foglalkozik, azok szükségszerű térbeli korlátainak figyelembevételével. Ezek a korlátok (a korporealitás, azaz a testi képességek szabta határok; a cselekvések szükségszerű finalitása; limitált képességünk párhuzamosan több feladat végrehajtására [pl. beszélőváltás]; a térbeli mozgás mindig időt igényel; adott idő-tér többek által csak korlátozottan foglalható el egyszerre) a társas jelenlét korlátai is, szükségszerűen tehát a szociális integráció szervezői.

2. ábra. (Forrás: Johnston - Gregory, 2000: 625)

Az ábrán látható modell a hétköznapi élet idő-geográfiáját mutatja. Jól láthatóak rajta az életutak, találkozásaiknál a kötések (Goffmann: érintkezések), illetve ezek sűrűsödési helyeinél – a fent említett kényszerek, korlátok miatt – a térben és időben mindig lehatárolt tartományok, amelyek tulajdonképpen a társadalmi élet regionalizáltságát jelzik.

3. Minden térben, időben megvalósuló konkrét társadalmi rendszert az jellemez, hogy a dominancia megteremtését szolgáló két típusba tartozó eszközöket hogyan használja fel. Allokatív eszközök (Ezek az evolúciós elméletek kedvencei): a környezet anyagi forrásai; a materiális (újra)termelés eszközei (pl. technológia); a termelt javak. Az autoritás eszközei: a tér/ idő társadalmi szerveződése (régiók); a test (újra)termelése; az életesélyek szervezete (az önfejlesztés és önkifejezés alakíthatósága).
A társadalmi rendszerek számára különösen fontos a kétféle hatalmi eszköz tárolása és majdani visszanyerése, ellenőrzése, késleltetése. Különösen jellemző ez az autoritás eszközeinek esetében, amelyek azt befolyásolják, egyáltalán hogyan történik a megismerhető és irányítható jövő és a felidézhető múlt közvetítése; ezek hordozói, „tárolói” az idő/tér feletti kontrollt is szolgálják. Azaz a kommunikációs eszközök természete tulajdonképpen kihat a társadalom intézményes újratermelésére is. Ezt legjobban a modernitás egyik alapfolyamata, az idő-tér eltávolodás mutatja.

A koncipiálásba bevont dinamikák
Az elmélet többféle közelítést tartalmaz az időhöz. A mindennapi élet szintjén ez annak reverzibilitása (rutinizáció); az egyéni élet(út) irreverzibilitása; a társadalmi intézmények - szintén reverzibilis - hosszú időtartama (az a bizonyos long durée).
A regionalizálódás – és ezzel együtt persze a struktúrálódás – történelmi átalakulására utal a tér-idő konvergencia (Janelle) jelensége. Ez a modern (tömeg)közlekedés kialakulásának következtében a távolságok egyre könnyebb leküzdhetőségére utal. Nyilvánvaló, hogy ez – a mozgás és kommunikáció korlátainak és kényszereinek, azaz a tér-idő határok átalakításával – megváltoztatja a regionalizálódás mikéntjét, akár már azáltal is, hogy térben nem egyenletesen érvényesül.
A legfontosabb dinamika a társadalomtörténet – azaz a társadalmi rendszerek – szintjén azonban a kiágyazódás, amely fogalom társadalom- és rendszerintegráció viszonyára vonatkozik a kapitalista osztálytársadalmakban, és amely a tér-idő konvergencia mellett leginkább a tér-idő eltávolodás miatt jöhet létre. Ez utóbbi fogalom – amit Giddens Ricoeur egyik gondolata nyomán talált ki – a kommunikációs eszközök írástól kezdődő állandó technikai innovációja során az interakciók jelenlét érvényességének megváltozását jelenti, ahogyan a jelenlét a távoli által áthatott lesz, és ez megváltoztatja az idő/tér feletti ellenőrzést, a hatalmi eszközök érvényesülését, a társadalmi rendszerek struktúrálódását. Giddens megkülönbözteti egymástól a törzsi társadalmakat, amelyeket magas jelenlét érvényesség és a szociális és rendszerintegráció egysége jellemez, majd az írásbeliség – és az állam – létrejötte után kialakuló osztálytársadalmakat, amelyek esetében a társadalom- és a rendszerintegráció differenciálódása elkezdődik (A legfontosabb regionalizálódási folyamat itt város – a hatalmi erőforrások birtoklója – és vidék tengelyén megy végbe.) és a kapitalista osztálytársadalmakat, amelyek strukturálódási alapelve a politikai és a gazdasági intézmények kiágyazódása, rendszerintegráció és társadalmi integráció elválása: leginkább a társadalmi idő átalakítása (lineáris, mérhető, racionális lesz), a tér kommodifikálódása és a mindennapi életet átható felügyelet következtében.

3. ábra (Forrás: Johnston - Gregory, 2000: 601)

Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal
Társadalom és rendszerintegráció problémája, amelyre teljesen más választ ad, Habermas elméletével rokonítja, anélkül azonban hogy Giddens érdemlegesen foglalkozna a német teóriájával. Nyilván azért is, mert a két teória nagyjából párhuzamosan és egymástól függetlenül alakult ki hosszú évek alatt.
A reflexió fogalma a későmodernséggel foglalkozó elméletek egyik kedvence.

Az elmélet-alkotás célja
Hagyományos társadalomelméletek dualizmusának meghaladása, különféle elméletek szintetizálásával a mikro-makro szintek elkülönülésének feloldása a makroszociológia empirikus mikroalapokra helyezésével.

Az elmélet eredeti alkalmazási terepe
Mivel egy általános társadalomelméletről van szó, nehéz erre bármit is felelni. A Giddens elleni egyik vád, túlzó eklekticizmusa. Talán ezért van az, hogy egyelőre homályosnak tűnik előttem az empirikus kipróbálhatósága. Érdekes, hogy Giddens a könyv empirikus kutatásokkal foglalkozó részében Paul Willis közismert birminghami kutatásán mutatja be teóriája érvényességét.
Átfogóan a struktúrálódási elméletet a modernitás egy jellegzetesen későmodern felfogásaként jellemezhetjük, amely a társadalmak térbeli rögződését nem gondolja magától értetődőnek, a társadalma(sodás)t nem azonosítja az adminisztratív bürokrácia által szervezett, térben jól lehatárolható újkori nemzetállammal, mint ahogy a szociológiaelméletek többsége teszi, és a regionalizáció fogalmának köszönhetően érzékeny azokra a modernitás előtti és utáni (elsősorban földrajzi) tapasztalatokra, amelyeket a politikai, kulturális, vallási heterogenitás jelent. Ugyanakkor az elmélet kizárólag a modernitást – középpontban annak szabályszerű, rutinizált zónáival – magyarázza. Lash és Urry mutat rá, hogy mennyire nem lehet megragadni, magyarázni a struktúrálódás giddensi elmélete segítségével a szabadidő-ipar, a turizmus következtében létrejött – nyilván nem rutinizált – mozgásokat.

Az elmélet háttérdiszciplinái
A cselekvő rétegzett modelljének kidolgozása során leginkább a freudi ihletésű én-pszichológia és az angolszász nyelvfilozófia jelentik a forrást.
A szociális és rendszerintegráció kapcsán az idő-geográfia elméleti hagyományához nyúl vissza, amely a társadalomföldrajzban a kontextuális elméletek egy típusa. A regionalizáció egész könnyen felfogható, ha azokra a jól lokalizálható és speciálisan modern fegyelmező intézményekre – iskolától az üzemen át a börtönig (De szép életút lenne!) – gondolunk, amelyek a (mikro)hatalom olyan elemzőinek kedvencei – akikre Giddens is alapoz – mint Foucault és Goffman.
A társadalmi rendszer szintjén bizonyos elemeket megtartva, a strukturális-funkcionalizmus elméletét próbálja meghaladni, talán némi történelmi materialista ízzel.

Néhány fontosabb bibliográfiai tétel

Anthony Giddens: The Constitution of Society. Outline of the Theory of Structuration. University of California Press. Berkeley and Los Angeles. 1984. http://www.amazon.com/exec/obidos/tg/detail/-/0520057287/qid=1072779443/sr=1-1/ref=sr_1_1/103-1976274-7219804?v=glance&s=books

R. J. Johnston, Derek Gregory et al. (eds.): The dictionary of human geography. Blackwell. Oxford – Malden(Ma.), 2000. (A könyv Derek Gregory által írt, az elmélettel foglalkozó címszavai ajánlottak.)

A struktúrálódási elmélettel foglalkozik még:

Soja, Edward: Postmodern Geographies. The Reassertion of Space in Critical Social Theory. Verso, London – New York, 1999.

Gregory, Derek: Geographical Imaginations. Blackwell, Cambridge(Mass.), 1994.

Az összefoglalót készítette: Bódi Jenő
Dátum: 2004. február 15.