Roland Barthes: A szöveg öröme

Az adott kommunikáció-elmélet (elmélet-töredék) szokásos megnevezése
Posztstrukturalista irodalomkritika

Az elmélet érvényességi területe
1. Irodalomtudomány. Barthes elsősorban a "kritika kritikáját" írja: rávilágít, hogy az irodalomkritika még mindig nem tud kiszakadni a pozitivista gondolkodásból, és a jelentésképzés terepeként továbbra is a mű-szerző relációt képzeli el.
2. Művészettudomány. A fenti gondolatmenetet követve állítja: a jelentés nem egy konstans közeg, hanem folyamatosan alakul tér a befogadó részvételével és aktivitásával. Az értelmezés így nem lezárható, minden olvasó minden pillanatban felülírja a korábbi értelmezéseket.

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa
Funkcionális kommunikáció-fogalom, de az interaktív kommunikáció aspektusai figyelhetők meg: a befogadó aktív résztvevő lesz, így a korábbi hármas (szerző-mű-jelentés) négyessé bővül (szerző-mű-jelentés-befogadó), amelyben a befogadó egyáltalán nincs alárendelt szerepben. Nem információátadás zajlik: a szerző nem szuperolvasója művének, és nem szuperolvasók a kanonizált értelmezők sem: a jelentésrétegek között nincs alá- vagy fölérendelt viszony; jelentésrétegek vannak, amelyet minden befogadó a kedve szerint fejt le/meg. A mű jelentése tehát folyamatosan zajló kölcsönhatásokban születik és hal meg azonnal.

Az elmélet leíró vagy magyarázó?
Az elmélet magyarázó.

A koncipiálásba bevont funkciók
Az irodalomról való gondolkodás megváltoztatása.
A pozitivizmusól építkező kritika megszüntetése.

A koncipiálásba bevont szerkezet(ek), illetőleg szerkezeti egységek
1. A szerző pozíciója.
A legfontosabb: a szerző eltávolítása, amely nem pusztán az írás aktusának történeti ténye - teljesen átformálja a modern szöveget. "A modern író saját szövegével egy időben születik meg: nem tekinthetjük olyasvalakinek, aki megelőzi saját írását vagy több, mint ez az írás, nem alany, amelynek a könyv volna az állítmánya, kizárólag a megnyilatkozás idejében él, s minden szöveget örökké itt és most írnak."

2. A szöveg pozíciója
"A szöveg nem szavak egyetlen vonalra illeszthető sorozata, amelyek sorra átadják egyetlen jelentésüket, mintegy teológiai mintára (azaz Szerző-Isten "üzeneteként"), hanem sokdimenziós tér, amelyben sokféle írás versen és fonódik össze, s ezek közül egyik sem eredeti: a szöveg idézetek szövedéke, amelyek a kultúra ezernyi forrásából rajzanak elő."

3. Konklúzió
"A szöveg több írásból áll össze, különféle kultúrák termékeiből, amelyek dialógusba, paródiába, versengésbe kezdenek egymással: van azonban egy olyan hely, ahol e sokféleség egybegyűlik, ez pedig nem a szerző, mint mindeddig mondogatták, hanem at olvasó: az olvasó az a hely, amelybe az írást alkotó idézetek beleíródnak, anélkül, hogy akár egy is elvesznék közülük, a szöveg egységét nem az eredete, hanem a rendeltetése adja, ez a rendeltetési hely azonban maga sem személyes: az olvasónak nincs történelme, életrajza vagy lelki alkata, az olvasó pusztán az a valaki, aki egybegyűjti mindazon nyomokat, amelyekből egy írás összeáll."

A koncipiálásba bevont színterek
Elsősorban az irodalom, de valójában minden művészeti ág.

A koncipiálásba bevont dinamikák
A jelentés-alakulás helyszíne ezentúl a mű-befogadó reláció lesz.

Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal
John Dewey megismeréselmélete
Foucault irodalom-felfogása (ld. Michel Foucault: Mi a szerző? Világosság, 1981 Július, Melléklet. 29.)
Kristeva irodalom-felfogása (ld. Julia Kristeva: A szövegstrukturálás problémája, Helikon, 1996. 1-2. 14-22.)
Derrida és a dekonstrukció (ld. például Orbán Jolán: Derrida írás-fordulata. Pécs, 1994, Jelenkor Kiadó, 172. o.)

Az elmélet-alkotás célja
Barthes elsősorban az irodalomkritika megújítását szerette volna elérni, munkássága azonban az egséz értelmezés-felfogást és jelentés-képzést újította meg.

Az elmélet eredeti alkalmazási terepe
Irodalomtudomány, műértelmezés, esztétika

Az elmélet háttérdiszciplinái
Strukturalizmus, általános nyelvészet, szemiotika, hermeneutika

Néhány fontosabb bibliográfiai tétel
Roland Barthes: A szöveg öröme; Bp., Osiris, 1996.
Roland Barthes: Sade, Fourier, Loyola; Bp, Osiris, 2001.
Roland Barthes: Mitológiák; Bp, Európa, 1983.
Roland Barthes: S/Z, Bp., Osiris, 1997.

Ajánlott még:
Michel Foucault: A fantasztikus könyvtár, Nagyvilág, 1993. 1-2. 124-136.
M. Riffaterre: Az intertextus nyoma, Helikon, 1996/1-2.67-82.
Gács Anna: Miért nem elég nekünk a könyv, Jelenkor, 1998/1

Az összefoglalót készítette: Fülöp Zoltán
Dátum: 2004.01.07.