Richard Sennett: A közéleti ember bukása
(1998 Budapest: Helikon - eredetileg 1977-ben jelent meg a Cambridge University Press kiadásában)

(R. Sennett éppen interjút ad a BBC-nek.)

Az adott kommunikáció-elmélet (elmélet-töredék) szokásos megnevezése:
A társadalmi nyilvánosság átalakulása - a sennett-féle verzió :).

Az elmélet érvényességi területe:
Magánélet és közélet viszonyának átalakulása a nyugati társadalmakban a 18. és a 20. század között.

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa:
A közéletben zajló nyilvános és a magánéletben zajló privát kommunikáció egyaránt.

Az elmélet leíró vagy magyarázó:
Sennett saját meghatározása szerint könyve "változáselmélet", egy "kultúra történetének összeállítása", a mechanikus kauzális gondolkodással szemben - ami egyszerűen egy X tényező létezéséből vagy megtörténtéből következtet egy Y tényezőre - inkább a kauzális gondolkodás egy történeti módja, amely "egy adott időintervallumon belül a változó jelenségek konkrét halmazából igyekszik összeszedni és felépíteni egy változáselméletet" (141-142).
Nyilvánvalóan egy történeti változást mutat be - tehát leíró elmélet.

A koncipiálásba bevont funkciók:
Közéleti személyiség, Én-megjelenítés, identitás, szociabilitás formái, érzelmek kifejezése.

A koncipiálasba bevont szerkezet(ek) illetoleg szerkezeti egységek:
Sennett nem tűnik az elméleti struktúrák nagy barátjának, alkalmazójának. Könyve tulajdonképpen esettanulmányok sora a 18. századi színjátszástól a 20. századi amerikai nagyvárosi konfliktusok elemzéséig. Ha úgy tetszik, a könyv mégis egyetlen struktúra - bár jellemzően Sennett itt metaforát használ: "molekula" - változásának története, és ez a struktúra a köz- és magánszféra viszonya.
Talán a városi tér szerkezete, ami struktúraként feltűnik könyvében.

A koncipiálásba bevont színterek:
A színterek nála dinamikák részei, ld. következő pont.

A koncipiálásba bevont dinamikák:
A városi tér szerkezetének átalakulása. A városi tér fokozatosan homogenizálódik, a köztér kiüresedik; a várost látvány és passzivitás uralja. Depolitizált, önmagukba zárt kisközösségek kialakulása.
A színház (a közéleti viselkedés modellje és mintaadója) és előadóművészet változása. Közönség és előadó viszonya: passzivitás uralomra jutása (szemlélő közönség kontra előadó, szereplő); az előadóművész személyiségének előtérbe kerülése; a sztárrendszer fokozatos kialakulása.
Az individualitás, az egyedi személyes karakter megjelenése. Természtes karakter kontra személyiség (személyenként eltérő; éntudatos - de ez az éntudat az emóciót követi mindig; a normalitást helyezi a spontaneitás helyébe). Szekuláris hit a személyiségben. A személyes karakter sohasem konvencializálható, mindig pillanatnyi - állandó önkeresés. A narcisztikus én kialakulása a magánszférában a 20. század során.
Az én-megjelenítés és a közéleti karakter változása a nyilvános szférában. A viselkedési konvenciókat megjelenítő természetes karaktertől a közéleti kollektív személyiségbe vetett hit kialakulásáig (a maszktól az arcig); a személyiség társadalmi kategória lesz, a legitimáció forrásává a politikus cselekedetei helyett a személyisége válik. A társadalmi problémák, konfliktusok a közvéleményben személyiséghez kapcsolódó kategóriák mentén értelmeződnek. Érzelmek prezentálása ("mindenki színész": általános, konvenciókban kifejeződő kép az érzelmekről) helyett érzelmek reprezentálása (személyes, őszinte, saját). Az idegenség kezelésének megváltozása: lehetetlenné válik - a res publica, a civitas igazi értelme - a személytelen idegenekkel való azonosulás.

Az elméletalkotás célja:
Hanyatlástörténet. Res publica és civilizáltság (a civitas értelmében) eltűnésének bemutatása. Közélet és magánélet egyensúlyának felbomlása az utóbbi javára. Magánélet és intimitás "zsarnoksága"; narcisztikus én kialakulása és uralkodása a magán- és közéletben egyaránt.

Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal:
(Élvezetes elemzések sora a legkülönfélébb humán- és társadalomtudományok felől.)
Társadalomfilozófia (pl. Rousseau és természetes karakter), szociológiaelmélet (Gesselschaft-Gemeinschaft kérdése Tönniesnél; szekularizáció témája), a divat-, az irodalom- és a színház története és esztétikája (pl Diderot a színjátszásról); politikai uralom szociológiája (karizmaelméletek), tömeglélektan, pszichoanalízis (narcizmus problémája), szocializáció-elmélet (játék szerepe).
Sennett számára elsősorban nem fogalmakat, módszert jelentenek az előbb említett elméletek, hanem többnyire maguk is a kulturális változásokat illusztráló források.

Nyilvánvalóan az egyik fontos kérdés Sennett könyve kapcsán Habermas elméletéhez való viszonya. Látható, kettejük diagnózisa egészen eltér. Habermas az életvilágot félti a rendszer felől, míg Sennett úgy véli, a magánszféra sajátítja ki a nyilvános szférát. Ezt magyarázhatjuk talán egyrészt azzal, mindegyikük számára más az "ideál", a kiindulópont. Habermas hanyatlástörténetének kezdete az ókori polisz demokráciája és az ezt feltámasztó polgári nyilvánosság a felvilágosodás korában. Sennett története viszont az "ancien regime"-mel kezdődik. Az újbalos német szerint az angolszász tudós "ezzel a reprezentatív nyilvánosság klasszikus vonásait beviszi a klasszikus polgári nyilvánosságba", tulajdonképpen téves modellt épít. Sennett felől nézve viszont az újbalos, marxizmust és fenomenológiát egyesítő habermasi alapállás kérdőjeleződik meg. Marxista félelmek az elidegenedésről, egy tömegtársadalom víziói vagy éppen egy "akolmeleg" életvilág képzete, ahol önmagunkat, érzelmeinket megvalósíthatjuk (a "destruktív gemeinschaft" - mondaná Sennett) - ezek jól illenek abba az elméleti trendbe, amit Sennett igyekszik felvázolni a közszféra eltűnéséről és a magánszféra diadaláról. Az az érzés keletkezhet bennünk: Habermas a rendszer felől elemezve az életvilágot félti, míg Sennett az életvilág felől nézve a közéletet (Nála nem is igazán beszélhetünk rendszerről, a politikai gazdaságtan például egyáltalán nem foglalkoztatja. Nem is igaz tehát, hogy Sennett újbalos lenne, mint állítja az alul ajánlott cikk írója. Igaz, említi a könyvben, régen talán annak volt nevezhető.).

Az elmélet eredeti alkalmazási terepe:
Szekularizált kapitalista társadalmak nyilvánossága.

Az elmélet háttérdiszcliplínái:
Ld. fent.

Néhány fontosabb bibliográfiai tétel:

Richard Sennett főbb munkái:
The Hidden Injuries of Class.
Families Against the City. Middle-Class Homes of Industrial Chicago, 1872-1890.
The Corrosion of Character. The Personal Consequences of Work in the New Capitalism.
The Conscience of the Eye. The Design and Social Life of Cities.

A közéleti ember bukásáról a Korall c. folyóirat első számában olvasható ismertetés:
http://www.korall.szoc.elte.hu/archivum/korall_1_files/kozelet_emb_bukas_01.htm

Habermas A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozásának 1990-es kiadásához írt új előszavában említi Sennett elméletét (Századvég - Gondolat 1993:13).

Az összefoglalót készítette: Bódi Jenő
Dátum: 2003-02-09