Gilbert Ryle: A szellem fogalma

Az adott elmélet megnevezése:
A mi-tudások és hogyan-tudások elmélete, a kartézánus világkép kritikája

Az elmélet érvényességi területe:
Filozófia, analitikus nyelvfilozófia, episztemológia, tudományfilozófia, pszichológia, pszicholingvisztika, kommunikáció

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa:
Ryle leírásában nem szerepel expliciten egy kommunikáció-fogalom definiálása. Impliciten azonban a hogyan-tudások nyilvánosságba ágyazottsága hordozza valamely kommunikáció-fogalom kibontásának lehetőségét. Akárcsak Wittgenstein, Ryle cáfolja a privát nyelv létét: a szellemi jelenségeket nem tükrözik vagy kifejezik a (kommunikatív) tevékenységek, hanem ezen tevékenységek által valósulnak meg. A tudat nem egy önmagába zárt létező, amely különbözik a fizikai létezőktől. Nem a rajta kívül eső világ elmélete: az értelmes gyakorlat (ami akár a kommunikáció is lehet) mindig megelőzi saját elméletét, a belső beszédet megelőzi a külső elsajátítása. "Nem az a probléma, hogy hogyan hozzuk nyilvánosságra gondolatainkat, hanem, hogy megtartsuk azokat." - mondja a "külső" és a "belső" szembeállításának a megalapozhatatlanságáról.

Az elmélet leíró vagy magyarázó?
Elsősorban magyarázó. Kimutatja, hogy a "belső", a "rejtett", "a fejünkbe zárt szellem legendája" néhány kategóriahibára vezethető vissza, és az ezekre alapozott leírások megszegik a logikai szabályokat. Az első hiba a kartéziánus világkép azon központi feltevéséből származik, hogy a szellemi folyamatokat a fizikaiak mintájára, és ezzel szemben képzeli el - tehát szellemi és fizikai létezőket koncipiál -, a kettő viszonyt egy paramechanikus keretben ok-okozati törvények alá rendeli. Ha a szellemi folyamatokra érvényesek ezek a törvények, akkor végtelen regresszushoz jutunk: ha mindennek oka egy elmélet, akkor minden elméletnek egy másik elmélet az oka - és a sor a végtelenségig folytatódik.
A másik hiba ebből következik. A kartéziánus koncepciók a tudásfolyamatokat, tudásaktusokat megnevező kifejezéseket eseménykifejezésekként használják. Ryle szerint ezek valójában diszpozícionális kifejezések (a "tud", a "megfontol", az "ötletes" stb.), képességekre, jártasságokra, szokásokra stb. utalnak, és nem események kifejezésére szolgálnak (mint a "megszervezni", a "felfedezni", a "célba érő" stb.) Előbbiek az utóbbiakkal ellentétben nem írhatók le ok-okozati összefüggések formájában.
A harmadik hiba abból ered, hogy a fizikai és szellemi folyamatok nem ugyanolyan fajta dolgokra vonatkoznak, így a szembeállítás csak metaforikus lehet. A fizikai és szellemi folyamatok leírásai különböző absztrakciós szinteken valósulnak meg (ezért lehet csak metaforikus a szembeállítás), és úgy viszonyulnak egymáshoz, mint a gyalogos-zászlóalj, az üteg a hadsereghez (senki sem kérdezi egy bemutató után, hogy "most már láttam felvonulni a gyalogosokat, az ütegeket, de mikor jön a hadsereg?").

A koncipiálásba bevont funkciók:
Az elmélet, Ryle bevallása szerint, a kartéziánus világképre épülő filozófia bírálata, amelynek eszköze a mindennapi nyelv kategóriáinak a logikai vizsgálata. Ryle szerint a szellem működésére vonatkozó kifejezések vizsgálata egyfajta behaviorista pszichologizmushoz vezet, később azonban azt gondolja, hogy az ebbe az irányba mutató elképzelései néha túlzóak.
Sokkal inkább fontosabb azonban Ryle-t a filozófia "nyelvi fordulatának" egyik személyiségeként látni. A kartézianizmus elmarasztalása elsősorban a pozitivizmusnak szól, amely a "nyelvi fordulatot" egyfajta nyelvkritikaként vezette be. A pozitivizmus célja egy olyan tudományos nyelvnek, mint eszköznek, a kidolgozása volt, amely a verifikálhatósági elv mentén az értelmetlen állításokat megkülönbözteti az értelmetlenektől: az igazság-értékkel nem rendelkező mondatokat értelmetlennek tekintette (ismeretes, hogy Carnap a metafizika összes tézisét értelmetlennek nyilvánította abból a szempontból, hogy logikailag helytelenül használják azokat a kifejezéseket, amelyeket a mindennapi szóhasználatból vesznek át). A pozitivimus végső következtetése az volt, hogy a mindennapi nyelv alkalmatlan a tudományos elemzések kivitelezésére, ezért ennek tökéletesítést szorgalmazta a tudományos nyelv rekonstrukciójában.
Ezzel szemben az analitikusok a mindennapi nyelvről vélekedtek, hogy tökéletesen megfelel feladatának, s nem helyettesítendő, s nem is helyettesíthető egy logikailag megtisztított ideális nyelvvel. Ezt a fordulatot a leginkább talán Wittgenstein életpályája szemlélteti a leginkább: míg a Logikai-filozófiai értekezésben a Bécsi Kör tagjai saját programjuk meghirdetését látták, a késői Wittgenstein ezt írja: "Egyfelől világos, hogy nyelvünk minden mondata 'úgy ahogy van, rendben van'. Vagyis, nem valamilyen ideálra törekszünk: mintha megszokott, homályos mondatainknak még nem volna egészen kifogástalan értelmük, s előbb még egy tökéletes nyelvet kellene konstruálnunk. Másfelől világosnak látszik, hogy ahol értelem van, ott teljes rendnek kell lennie. A tökéletes rendnek tehát ott kell rejlenie a leghomályosabb mondatban is." (Filozófiai vizsgálódások, 98§ (75.))"
Ryle-t ugyanez a gondolat vezérli, és Carnap logikai formalizmusát pusztán rituális értékűnek nevezte. A szellem fogalmában a mindennapi nyelv logikai analízise képes eltüntetni azt a "filozófiai álproblémát", amely a paramechanikai feltevésből származik, és amelyhez a pozitivizmus kartéziánus világképe szükségszerűen eljut, amennyiben a verifikálhatóságot követeli meg a szellemi tevékenységek leírására vonatkozó állításoktól: vagyis a végtelen homunkulus problémáját (a fentebb leírt végtelen regresszus problémájának egy másik megnevezése). A mindennapi nyelv logikusan működik, és nem azért mert állításai verifikálhatók, hanem azért mert a tevékenységeinkre (így a szellemi, illetve kommunikatív tevékenységeinkre) vonatkozó hogyan-tudások hordozója. Szempontunkból: mert lehetővé teszik a kommunikációt.

A koncipiálásba bevont szerkezet(ek), illetőleg szerkezeti egységek:
Az elmélet a mi-tudások ("tudni mi") és hogyan-tudások ("tudni hogyan") viszonyát elemzi. A kartéziánus koncepció ezt a viszonyt úgy képzelte, hogy a hogyan-tudásokat beolvasztotta a mi-tudásokba. Vagyis az elméletek kategoriális mi-tudásait minden (szellemi is) tevékenység okaként jelölte meg. A tudás, az elméleteink a "külső" világtól független "belső" világ részeként jelennek meg, ezen tudásokat alkalmazzuk a gyakorlatban, az alkalmazás ok-okozati értelmében. Ha belátjuk azonban, hogy életünk során a megismerési folyamatok nem olyanok, hogy először elméleteket sajátítunk el, majd utána ezeket gyakorlatba ültetjük, hanem éppen ellenkezőleg: értelmes gyakorlattól jutunk el az elméletekig, minden megfordul. A tudás elsősorban jártasságokat jelent, megérteni pedig a "tudni, hogyan" része. A jártasságok nem olyasvalamik, mint a fejünkbe zárt elméletek, hanem olyan viselkedési formák, amik a nyilvánosságban vannak lehorgonyozva.
(Az amikre a hogyan-tudások és mi-tudások vonatkoznak, úgy viszonyulnak egymáshoz, ahogyan az állványzat az építményhez, a megfelelő kertészkedés az esőváráshoz, a játékos játéka a bíró sípszójához., az ösvény kitaposása a kész ösvényhez, az utazás a megérkezéshez. Az állványzat nem tartozik hozzá az építményhez, a bizonyos módon gyakorolt kertészkedés nem esővárás, a játék nem ítéletek tárgyaként van játszva, ösvényt kitaposni nem olyan mint a kész ösvényen járni, az utazás pedig nem sok kicsi megérkezésből áll. Platónt vagy a matematikát megérteni azt jelenti, hogy követjük azt az utat, amelyet Platón vagy a matematika diszciplinája tesz. Az értelmes gyakorlat termékei az elméletek. Nem felfedezem mások szellemét, hanem követem azt, és már annak előtte felfogom, hogy valakinek szelleme van, mielőtt felfedezhetném.)
A mi-tudások kategóriái Ryle szerint (a hogyan-tudásokra jellemző) "korcs kategorikus állításokban" szerepelnek. Ezek a kategorikus állítások, tehát, nem a szellemi folyamatokat jelentő elméletelképzések első és utolsó utópsztikus lépései, hanem jártasságokat, képességeket, szokásokat fejeznek ki: értelmes gyakorlatok. Ténykedéseimnek sajátos módjai vannak, nem sajátos ősei - állítja Ryle. A kategóriák valójában diszpozícionális kifejezések, amelyek úgy viselkednek, mint a hipotetikus állítások "ha... akkor..." kijelentései. A diszpozícionális kifejezések "következtetés jegyek vagy bérletek" - és tegyük hozzá: a kommunikációban. (Ilyen pl. a "költöző madár" kifejezés is, hiszen már annak előtte megtanuljuk használni, hogy biológiai ismeretekre tennénk szert és meghatároznánk azokat a végső, genetikai kritériumokat, ami alapján a "költöző madár" használatát jogosnak tekintenénk, a pozitivisták kifejezésével szólva: mielőtt biztosítanánk a verifikálhatóságot. A szellemi folyamatokra vonatkozóan: a "tud" vagy "nem tud" kifejezések szintén diszpozícionálisak. Nem eseményeket jelölnek, hanem ezek modális szavak.)
A diszpozíciók, tehát, nem kritériumok alkalmazását jelentik, hanem szabályok vagy mértékek követését. (Newtoniánusnak lenni nem azt jelenti, hogy tudni kell azt, amit Newton mondott, vagy azokat a meghatározásokat és törvényszerűségeket kell alkalmazni, amik okai a következtetéseknek, hanem azt a gondolkodási módot kell el sajátítani, ami olyan következtetésekre vezet, amelyekre Newton is juthatott volna). Nem akar sajátítottunk el valamit (pl. sakkot vagy egy érvelést) ha annak szabályait bármikor (illetve minden lépés előtt) vissza tudjuk mondani - ezek a mi-tudások -, hanem ha felkészültünk előre nem látható kérdésekre, problémákra, amelyekre meg tudunk felelni.
A mi-tudások, tehát, a hogyan-tudások részei.

A koncipiálásba bevont színterek:
A hogyan-tudások kérdése természetesen nem választható el azoktól az időben, térben is behatárolható színterektől, amelyeken érvényre jutnak és meghatároznak. Zenehallgatással nem lehet matematikát tanulni, és jogi kifejezésekkel nem lehet megtanítani a viccmesélést.
A hogyan-tudások bizonyos értelemben egy adott közösség intézményeinek számítanak, amelyek adott színtereken konstituálódnak.

A koncipiálásba bevont dinamikák:
A hogyan-tudások modellje alapvetően dinamikus, hiszen nem statikus mi-tudásokra redukálja a szellemi tevékenységeket, hanem azt a módot írja le, ahogyan ezen tevékenységeink által megvalósítjuk a megismerést. Az értelmes gyakorlatok, jártasságok, képességek, hajlamok, szokások a diszpozícionális kifejezésekben olyan "következtetés jegyek vagy bérletek" által jutnak kifejezésre, amelyek hasonlóak ahhoz, ahogyan a bírósági tárgyalás ítélettel végződik, de nem ítéletekből áll. A tudásainkat használjuk, és nem alkalmazzuk, érveinket egy adott (dinamikus kommunikációs) helyzet követésére és ebben való érvényre juttatására használjuk és nem pedig visszamondjuk. Ez a leírás megfelel a véleményáramlatok és tudások participációs elméletének, amennyiben közösségekbe integrálódott ágensekre vonatkoztatjuk.

Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal:
Az eddig említetteken kívül Ryle elmélete a kognitív tudományokban talált visszhangra. Ryle a kartéziánus világképpel szembeni kritikáját a kognitivisták úgy értelmezik, hogy ahogyan a Ryle-nál a fizikai és szellemi létezőket nem lehet összehasonlítani, úgy náluk az elemeket sem lehet a szerveződésekkel összevetni. A kognitivisták az elemeket a mi-tudásoknak, a szerveződéseket a hogyan-tudásoknak feleltetik meg. A konnekcionizmus például a hogyan-tudásokat azokkal a hálózatokkal azonosítja, amelyek képesek önmaguk módosítására, úgy ahogyan Ryle-nál a tanulás is állandó változást hordoz abban, hogy az egyes ténykedéseket állandóan módosítják a megelőzők.
Egy másik alkalmazásban Pléh Csaba nyelvpatológiai kísérletei kimutatni vélik, hogy az agyban megtalálhatók azok a központok, amelyek a mi-tudások és hogyan-tudások működéséért felelősek. A mi-tudás az a deklaratív tudás, amely explicit, egyedi és kategorikus, tudatos, lexikális és egyedi reprezentációkra vonatkozik, a hogyan-tudás készségszerű, implicit, függvényszerű eljárásokat foglalja magában, nem tudatos, szintaxis jellegű és sémaszerű reprezentációkra vonatkozik. Előbbinek a temporális lebeny, utóbbinak a motoros kéreg és magvak adnak helyet. Mivel a kétféle tudás elkülönülő központokban található, azon agyi sérülteknél vizsgálhatók ezek a nyelvi készségek, akiknél éppen ezek a területek károsodtak.

Az elmélet-alkotás célja:
Ryle elsősorban a kartéziánus filozófián alapuló világképek és episztemológiák kritikáját nyújtja. Célja az volt, hogy új alapokra helyezze a megismeréssel foglalkozó tudományokat.

Az elmélet eredeti alkalmazási terepe:
Analitikus nyelvfilozófia, "a mindennapi nyelv" filozófiája, behaviorista pszichológia.

Az elmélet háttérdiszciplinái:
Nyelvfilozófia, tudatfilozófia, episztemológia, ontológia, logika, tudománytörténet, tudományfilozófia

Néhány bibliográfiai tétel:

Horányi Özséb (2002): Arról, ami szimbolikus és arról, ami kommunikatív (szinopszis, 6. változat), http://communicatio.szoc.bme/horanyi.hu

Kelemen János (2002): Az analitikus filozófiáról. (Ami változó és ami maradandó), Magyar Tudomány 2002/03, Budapest, http://www.matud.iif.hu/02mar/kelemen.html

Pléh Csaba, Lukács Ágnes (2002): A szabályok és a kettős disszociációs elv a nyelv agyi reprezentációjában. In: Agy és tudat. Szerk.: Vizi E Szilveszter, Altrichter Ferenc, Nyíri Kristóf, Pléh Csaba, Budapest, BIP, 153-168, http://www.williams.ngo.hu/williams/cikkek/pleh-luk.htm

Ryle, Gilbert (1999): A szellem fogalma. Budapest, Osiris

(A megismeréstudomány (kognitív tudomány) helye. http://nyitottegyetem.phil-inst.hu/cog/1eload.htm )

Az összefoglalót készítette: Szabó Levente
Dátum: 2003 február 15