Rosch elmélete

A kommunikáció-elmélet megnevezése:
Prototípus-elmélet.

Az elmélet érvényességi területe:
Nyelvi kategorizáció, fogalmi szerveződés.

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa:
Nem szerepel kommunikáció-fogalom.

Az elmélet leíró vagy magyarázó:
Leíró és magyarázó.

A koncipiálásba bevont funkciók:
Rosch azt mondja: a világban végtelen számú észlelhetően eltérő dolog van, de a szervezetek sohasem kezelik őket mind egymástól eltérőként. Az élő szervezetek legalapvetőbb működése talán éppen az, hogy a környezetet olyan osztályozásnak megfelelően szabdalják fel, aminek segítségével a nem azonos ingerek egyenértékűként kezelhetőek. Az ember esetében az osztályozási rendszer jó része nem biológiailag rögzített, nem is egyénenként változó, hanem a nyelv és a kultúra bocsátja rendelkezésére. A kultúrát pedig kategóriarendszerének terminusaiban is meghatározhatjuk.

Rosch tehát a fogalomalkotás funkcióját a kategorizáció funkciójára vezeti vissza, amely az információk feldolgozásának gazdaságosságával egyenlő. Rosch a kategorizáció két általános kérdését vizsgálja: az első a kategóriák természetére vonatkozik. Érvel amellett, hogy a kategóriák általánosan uralkodó "digitális" modellje nem megfelelő, ha természetes kategóriákra alkalmazzuk. Az általa leírt "analóg" modellben a természetes kategóriákat úgy képzeli el, mint amelyeknek "belső szerkezetük van", vagyis van egy magjelentésük (a prototípus, a legvilágosabb esetek, a legjobb példák), amelyet csökkenő hasonlóságú elemek vesznek körül. A kutatások alátámasztották, hogy a kategóriákat mind észlelési, mind nyelvi szempontból a prototípus és a prototípustól vett távolság keretében értelmezhetjük.

A koncipiálásba bevont szerkezet(ek), illetőleg szerkezeti egységek:
A kategorizáció hierarchikus fogalmi szerveződés. A kategóriák tudományos elemzésére törekvő amerikai vizsgálatok többsége a kategóriát digitálisnak definiálja és kezeli, úgy, mintha minden vagy semmi jellegű egységekből állna. A kategóriák tulajdonképpen kritériumértékű tulajdonságok önkényes logikai összekapcsolódásai, mely tulajdonságoknak világos határaik vannak.

Nyelvi szinten a kategorizáció a fogalomalkotással egyenlő.
A fogalmi szerveződéshez kapcsolódóan a logikai modell mellett egy másik megközelítés a természetes nyelvi kategorizáció, amely szerint minden kategóriának van egy legtisztább tagja, ez a prototípus, a többi tag eköré szerveződik hasonlósági alapon. A fogalmak hármas tagolódását írja le Rosch:

Az alapkategóriába sorolhatók a generikus kifejezések (pl. szék). A generikus kifejezések jellemzői:
a percepció szintjén keletkeznek,
nyelvileg könnyű szavak (az egyedfejlődésben hamar megjelennek, könnyű kiejteni őket),
minden kategóriának van egy legtipikusabb tagja, ami egy a percepciót legjobban leátlagoló általánosítás,
meghatározó a prototípustól való távolság.

A fölérendelt kategóriák (pl. bútor) jellemzői:
kevesebbszer használjuk őket,
nyelvileg sem igazán kifejezhetőek (nehéz beszélni róluk),
a szerveződés itt is hasonlóságon alapuló.

Az alárendelt kategóriák (pl. hokedli, hintaszék) jellemzői:
specifikus fogalmak,
ritkábban használjuk, nehezebb beszélni róluk.

A koncipiálásba bevont színterek (és dinamikák):
Biológiailag adott egyetemes prototípusok:
Színészlelés, mint példa. A természetes prototípusok esetében a prototípusokat maga az észlelései rendszer biztosítja, és a kategóriák ezek köré az érzékelhetően kiugró prototípusok köré szerveződnek. Ez jól mintázható a színek területén. Berlin és Kay vizsgálatai szerint kisszámú "alapvető" szín elnevezés létezik, 3 akromatikus (fehér, fekete és szürke), 8 kromatikus (sárga, zöld, kék, barna, narancs, rózsaszín, piros, bíbor). Amikor különböző nyelveket beszélő adatközlőket megkértek: mutassák meg anyanyelvük alapvető szín elnevezéseire a legjobb példákat, akkor a színmintából a különböző nyelveket beszélő személyek ugyanazokat a területeket választották ki. Berlin és Kay a színelnevezések legjobb példáinak ezt a csokrát "fókuszpontoknak" nevezték. Nagy számú olyan nyelvben, ahol az alapvető színelnevezések palettája széles, mégis ugyanazok a színek a leginkább kódolhatóak. Vannak kiugró fókusz színek, melyek a színelnevezések és azok elsajátításának természetes prototípusai.

A szín azonban nem az egyetlen terület, ahol a perceptuálisan kiugró természetes prototípusok határozzák meg a kategóriákat. A mértani formák és az érzelmek arckifejezései hasonló módón szerveződnek. (A jó formák pl. könnyebben megtanulhatóak, mint a torzított formák.) Ekman 6 alapvető emberi érzelmet különít el (boldogság, szomorúság, düh, félelem, meglepetés, undor). A tiszta érzelmek jóval könnyebben beazonosíthatók, mint a kombinált alapkategóriák. Akárcsak a színeknél, az érzelmek arckifejezéseinek egyetemes jegyeit akkor sikerült feltárni, amikor a kutatóknak eszébe jutott, hogy ne az összes ingerrel, hanem a kategória prototípusaival vessenek fel kérdéseket.

Szemantikai kategóriák prototípusai:
A naiv személyek ítélete a belső szerveződésről: a személyek képesek arra, hogy közös szemantikai kategóriák legjobb példáit kiválasszák. Ezen felül a kutatások azt mutatták: a személyek nagymértékben egyetértenek, különösen a kategóriák "legjobb példáinak" rangsorolásában. A természetes kategóriák prototípus és a prototípustól vett távolság formájában kódolódnak. Az úgynevezett jó tagság megítélése összefüggésben van a reakcióidővel. Rosch szerint a kategóriába tartozás megítélési idejét befolyásolja, hogy milyen mértékig képviseli egy tag a kategória megjelenését (vagyis mennyire jó tag).

A kategória kifejezések természetes nyelvi használatának logikája: a szavak jelentése kapcsolatban van a mondatokban lehetséges használatukkal. Számos próbálkozás tett kísérletet arra, hogy a szinonima viszonyokat és a szemantikai ellentéteket úgy határozzák meg, hogy mennyire helyettesíthetik egymást a szavak, ugyanazokban a mondatokban, a mondatok igazságértékének megváltozása nélkül. Rosch tanulmányának tétele szerint: a kategóriákat a prototípus és a prototípustól vett távolság kereteiben dolgozzuk fel, ami azt jelenti, hogy egy kategória jobb példái közelebb állnak a fölérendelt kifejezés magjelentéséhez, mint a rosszabb példák. A behelyettesíthetőség a tagság jóságával szoros kapcsolatban áll. Pl.: "Ablakom alatt reggelente a telefondrótón csaknem húsz madár csicsereg". A madár szó könnyen behelyettesíthető a "verébbel", de furcsa lenne a "pulykával". A példa is alátámasztja: a kategóriákat a prototípus és a prototípustól vett távolság szempontjából kódoljuk és használjuk.

Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal:
Rosch elmélete a kognitív relativizmus szemléletét támasztja alá, amely szemben áll a nyelvi relativizmussal. Ez utóbbi szemlélet áll a hátterében a kategorizáció logikai modelljének (pl. Collins és Quillian szemantikus háló modellje a fogalmi szerveződésről. A modell szerint pl. "A kanári madár" mondatról gyorsabban dönti el a k.sz., hogy igaz, mint "A kanári állat" mondatról. A modell azonban nem számol a ritka-gyakori jellemzővel, pl. "A kanári madár" igaz voltáról ugyanolyan gyorsan kellene döntenie a k. sz.-nek, mint "A strucc madár" mondatról, de az eredmények nem támasztják ezt alá).

A kategorizáció logikai modellje visszavezethető az arisztotelészi elgondolásra ("digitális" kategóriák, a tagságot a definiatív jegyek megléte, ill. nem-léte határozza meg, a kategóriában levés vagylagos). A természetes nyelvi kategorizációs elmélet Wittgenstein családi hasonlóság fogalmán alapul (elmosódott határok a kategóriák között, hasonlósági szerveződés).

Az elmélet-alkotás célja:
Rosch két fő általános elvet mutatott be a kategóriaalakulásra nézve, melyek mind a kategóriák kultúrközi összehasonlításában, mind annak meghatározásában alkalmazhatók, hogy a kategóriák mely vonatkozásai egyetemesek és melyek sajátosak egy-egy kultúrára nézve. Első elve szerint a kategóriák inkább analóg jellegűek, mintsem digitálisak, modelljük egy prototípus (a kategória legjobb példája, melyet körülvesznek a kategória egyéb tagjai, a prototípustól egyre növekvő távolságban). A prototípusok több okból jelentősek: a prototípusok keretében gondolkodva körülhatárolhatók, megvizsgálhatók azok a területek, ahol a prototípusok százalékosan vagy más módon biológiai meghatározottsággal bírnak, s ennek megfelelően egyetemesek. Rosch második elve a tulajdonságok korrelációját mondja ki: a kategóriák úgy alakulnak, hogy maximalizálják a tulajdonságok korrelációját, ezáltal a redundanciát, vagyis a tulajdonságok kategórián belüli bejósolhatóságát.

Az elmélet eredeti alkalmazási terepe:
A természetes nyelvi kategorizáció, a perceptuálisan kötött fogalmi szerveződés magyarázata.

Az elmélet háttérdiszciplínái:
Nyelvészet, antropológia, néprajz, logika, filozófia.
Az elmélet arra ad választ: honnan származnak valójában a kategóriák? Milyen tanulási viselkedési vagy észlelési elvek segítségével szegmentálják az emberi csoportok az ingerek változásait osztályokba? Miért van pl. "piros" és "narancs" színünk, ezeket miért tartjuk eltérő színeknek? Az ilyen és ehhez hasonló kérdések alig vonták magukra a társadalomtudományok figyelmét. A nyelvészet, a pszichológia és a néprajz úgy kerülte meg a kérdéseket, hogy feltételezték: a világ tagolása eredendően önkényes. A "nyelvi determinizmus" feltevésének egyik alapvető gondolata arra épült, hogy a jelenségvilágból kiemelt kategóriákat és típusokat nem azért találjuk meg, mert minden megfigyelő számára szembeötlők; épp ellenkezőleg, a világ mintegy kaleidoszkópszerű összevisszaságában jelenik meg, melyet elménk nyelvi rendszere segítségével kell megszerveznünk. A nyelvi relativizmus elmélete (Sapir-Whorf hipotézis): a nyelv kijelöli a világban a kategóriákat, ily módon segíti az észlelést, tehát a kultúrában elsajátított nyelv határozza meg a világlátást.

Néhány fontosabb bibliográfiai tétel:
Rosch, Eleanor: Universals and cultural specifics in human categorization. In: Birslin, B. W., Bochner, S., Lonner, W. J. (eds.) Cross-cultural perspectives on learning, New York, Wiley, 1977. 177-206. p.
Rosch, Eleanor: Egyetemes és kulturálisan specifikus jegyek az emberi kategorizációban. In: Pléh Cs. (szerk.) Gondolkodáslélektan I., Budapest, TK, 1986. 64-94. p.
Collins, M., Quillian, R.: A szemantikus emlékezetből való előhívás ideje. In: Kónya A. (szerk.) Az emberi emlékezet pszichológiai elméletei, Budapest, TK, 1990. 166-179. p.

Készítették:
Kardos Genovéva, Fejes Edina
2002. november 11.