Walter J. Ong:

Szóbeliség és írásbeliség (Orality and Literacy: Technologizing the world)

Az adott kommunikáció-elmélet szokásos megnevezése:
McLuhan után és vele együtt technikai determinizmusnak nevezik.

Az elmélet érvényességi területe:
a kultúra változását a technikai változások függvényének tekinti, ez minden területen érvényes. Az Ong által kiemelt területek nem csak a tudományok és művészetek, hanem mindazon képzettségek, amelyek az idők folyamán az írásbeliséghez kapcsolódhattak.

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa:
szóbeli és írásbeli kommunikációra épülő társadalmak különbségeit magyarázza a két kommunikációs illetve rögzítési forma különbségeivel.

Az elméletbe bevont funkciók, színterek, dinamikák:
a szóbeliség végét a görög kultúra virágzásának hajnalára tette, megállapítja, hogy a görög hangzóírás kialakulásával olyan előnyre tettek szert, amellyel megelőzhették a kor más írásbeliségben elmaradottabb (szótagírást illetve képírást alkalmazó) nyelveit. A szóbeliség jellemzője, hogy a tartalmak átadásakor klisékre, nyelvi formulákra kell támaszkodni, az elsajátítás csak így közelítheti meg a teljességet, s még így is könnyen változhat. Ebben a megvilágításban a homéroszi eposzok kliségyűjtemények, amelyek századok során alakultak olyanná, a lejegyző tevékenysége minimális. Ezeknek a történeteknek a megjegyzése viszont olyan kapacitást követelt, hogy az új dolgok, minták létrehozása egyenesen káros dolognak bizonyulhatott. Az írás megjelenésével ez a kapacitás felszabadult, lehetővé vált az újdonságok létrehozása és továbbadása a tudományban és a művészetben egyaránt. Elemzi a szóbeliség és írásbeliség közti hatásbeli különbségeket:

a szóbeliség nem ismer táblázatokat, listákat, hanem történések szukcessziója, időbeli, az írás térben elrendezett;
a szóbeliségben a szavaknál nagyobb beszédegységek jelennek meg, írásban a szavak elválnak egymástól (és írni magányos dolog);
írásban a szavaknak nincs szupraszegmentális-fonológiai tulajdonságuk (kivéve a központozást), nincs extratextuális kontextusa sem, az olvasó elképzeli az író állapotát írás közben, fikcionális.
Az írott szövegnek megnő az analitikuma, könnyebben lebontható.
Pontosabb lesz, mert para- és szupraszegmentális elemek nélkül kell kifejeznie magát.
Nincs inkonzisztencia: könnyű válogatni és javítani, ez visszavetítődik analitikusan a beszédbe.
Különbséget tesz az írásbeliség súlya alapján mindennapi használatú és tanult nyelvhasználat között, ebben a különbségben talál meg olyan viszonyokat, amelyek a nemi szerepek elosztásában jelennek meg.

Ugyanilyen technológiai előrelépés a nyomtatás feltalálása, az írás által okozott különbségek hangsúlyosabban jelenhettek meg.

Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal:
Az elmélet McLuhan technikai determinizmusának folytatója, annak azonban egy határozottabban megrajzolt formája.

Az elmélet-alkotás célja:
magyarázni az írásbeliség és nyomtatás során megjelent társadalmi jelenségeket, így például a nemi szrepek különbségeit.

Az elmélet háttérdiszciplínái:
történetírás, retorikai hagyományok, írás- és nyelvtörténet.

A könyv annak újrafelfedezése, hogy a szóbeliség és az írásbeliség különböznek, a kultúrának más arculatait jelentik. Propp mesekatalógusa vagy a 70-es évek magyar néprajzi tanulmányai már mutattak erre. Ha azonban a kultúrát úgy tekintjük, mint a mindennapokhoz tartozó ismeretcsomagot, ami eligazít a társadalmi és egyedi térben, a szóbeliség és írásbeliség kiegészítik egymást. A kommunikáció ugyanis - kevés kivétellel és kis, korlátozott társadalmi rétegben - szóbeli. Az írásbeliség ebben a környezetben néhány kivétellel (pl. levelek, újságok) csupán emlékeztető szerepet játszik, a kommunikáció mint folyamat nagyobb része szóbeli, az írás a hosszútávú memóriatár szerepét tölti be.

Szakács István, 2003. 01. 12.