Észrevételek
Kemenesi Zsuzsa: Roland Barthes: Világoskamra c. összefoglalójához

Mivel úgy vélem, Kemenesi Zsuzsa ismertetője a kurzus során felvázolt pontokat szem előtt tartva nagyjából befejezett munkának tekinthető, hozzászólásaim nem kapcsolódnak konkrétan a vizsgálat szempontjaihoz - így inkább néhány olyan tézist említek, amelyek véleményem szerint az adott kommunikáció-elmélet pontosabb leírását és megértését segíthetik elő, és amelyek az elemző szerint valószínűleg nem tűntek lényegesek.

1. Kis történeti adalék: Barthes-ot már korábban is erősen foglalkoztatta a fényképezésnek, a valóság drámai rögzítésének varázsa. A Világoskamra megjelenése előtt már számos írásában feszegette a fotó jelensége körüli problémákat. Az egyik, A fotográfia üzenete a Communications-ban jelent meg 1961-ben, és szemiológiai-kommunikációelméleti szempontból vizsgálja a fotó jelenségét; a másik, A kép retorikája ugyanott látott napvilágot három évvel később.

2. Barthes kitér a képek nyelvi üzenetére is: két funkciót emel ki elemzésében: a rögzítést és az átváltást. Az előbbi valamennyi lehetséges (denotált) értelem rögzítésének felel meg, segít a helyes érzékelési szint beállításban. Így a nyelvi üzenet nem az azonosítást vezérli, hanem az interpretációt, "egyfajta satut alkot, amely megakadályozza, hogy a konnotált értelmek túlságosan is egyedi irányban szaporodjanak (azaz határokat szab a kép projektív lehetőségeinek)." A szöveg így valójában az alkotónak a kép felett gyakorolt beleszólási joga, az üzenet felhasználási módja felett őrködik, ezért a rögzítés, amelyet a szöveg gyakorol, ellenőrzést is jelent.

3. Az ismertető is foglalkozik a mű két központi fogalmával, a studiummal és a punctummal, ám véleményem szerint kissé elnagyoltan. Ahogy tehát én látom: a studium az, amit egy fényképen a személyes kultúránk segítségével könnyen és szinte azonnal értelmezhetünk. Ez az a terület, ahol a néző teljesen összhangban van a fotográfia készítőjével. A studiumot felismerni annyi, mint végzetszerűen ráérezni a fényképész szándékaira, függetlenül attól, hogy egyet értünk-e vele vagy sem. "A közös mítosz, a közös kód, magyarul a közhely birodalma." Minden fotónak van studiumrétege, de hogy a kép igazi létélménnyé válhasson, ahhoz ki kell lépnie ebből a rétegből. Itt válik fontossá Barthes második fogalma, a punctum, azokat a helyeket jelöli a fotón, amelyek kizökkentenek bennünket a fénykép mindennapiságából. A punctum kifejezés "egyszerre utal egyfajta pontszerűségre és az élmény szúrásszerű pillanatnyiságára. Általában az a részlet, amelyet aligha szándékoltan helyezett el a fényképész, mégis óriási jelentőségűvé nőhet a néző számára."

4. Barthes szerint "A Fotográfia nem (vagy nem feltétlenül) arról beszél, ami nincs többé, hanem csak arról, ami egészen biztosan volt." Ő ezt az árnyalatnyi különbséget döntőnek tartja: "Egy fotó sem készteti szükségszerűen nosztalgikus emlékezésre tudatunkat". A fényképész feladatának érzi, hogy az egyén "képpé válásának" szomorúságát feloldja, ezért azon van, hogy élővé tegye a képet. (Barthes később ezt az élményt a halállal azonosítja.) "A fotográfia nem idézi fel a múltat. Nem azzal hat rám, hogy rekonstruálja, amit az idő, a távolság lerombolt, hanem azzal, hogy tanúsítja: valóban volt, létezett, amit látok." A fotográfia egyik legfontosabb lényege, hogy bizonyítja annak létét, amit ábrázol - a fotó maga a hitelesítés. A múlt a fotó megjelenésétől kezdve ugyanolyan bizonyosság, mint a jelen - és ez egy olyan társadalomban, amely misztifikálja, értéknek tekinti a múltat és a tradíciókat, nem elhanyagolható körülmény.

5. A fotóban a hitelesítő erő felülmúlja az ábrázoló erőt, olvashatjuk az ismertetőben. Ezt kiegészíteném még azzal, hogy a fotó készítőjének hatalma megkérdőjelezhetetlen, hiszen végülis a fényképész az, aki eldönti, melyik pillanat maradjon meg a jövő számára. A fényképész irányítja, sőt megteremti a valóságot, természetesen a kép által, melyet létrehoz. A fénykép megismétli és megőrzi azt, ami a valóságban sosem ismétlődhet meg. (Itt persze felvetődik a kérdés, mennyire feleltethetők meg a képen ábrázoltak annak, amiről a kép készült. Barthes szerint felesleges azon gondolkodnunk, analogikus-e vagy kódolt a fotográfia, a fontos az, hogy a fényképnek ténymegállapító ereje van.)

Készítette:
Fülöp Zoltán