Narratíva és történelem
(Hayden White: A történelmi szöveg mint irodalmi alkotás)

Az adott kommunikáció-elmélet megnevezése:
A történelem narratívája

Az elmélet érvényességi területe:
Történettudomány, antropológia

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa:
Funkcionális kommunikációfelfogás.

Az elmélet leíró vagy magyarázó?
Az elmélet magyarázó.

A koncipiálásba bevont funkciók:
Jelentésadás, cselekményesítés, elbeszélés, cselekményszerkezet, konfigurációs típus

A koncipiálásba bevont szerkezetek, illetőleg szerkezeti egységek:
White szerint "a történelmi események, ha egy történet lehetséges elemeiként fogjuk fel őket, értéksemlegesek." [1] A szerző úgy véli, az így felfogott történelmi eseménysor számos "különböző módon cselekményesíthető, hogy különböző értelmezéseket adhassunk nekik, és különböző jelentéssel ruházhassuk fel őket." [2] White felfogása szerint különböző típusú cselekményszerkezetek állnak rendelkezésre, amelyekkel a tényeket kódolni lehet. Az események ilyen konfigurációs típusainak egy része a történész számára megadja azt a lehetőséget, hogy a rendelkezésére álló elemeket értelmes történetté szervezze. A szerző a történészi alkotásmódot az irodalmi felé közelíti, és az elbeszélés poétikai kategóriái szerint értelmezi, elsősorban Northrop Frye-nak az irodalmi formákat, műfajokat, hangnemeket, történetmódokat az archetípusok alapján strukturáló elméletére támaszkodva, melyet a kanadai irodalomtudós A kritika anatómiája (1957) című tanulmánykötetében összegzett.

A koncipiálásba bevont színterek és dinamikák:
White szerint a történelmi narratíva megalkotásának folyamata nem önkényes, mert az események adott csoportját vizsgálva a történész érzékelni kezdi, hogy azok milyen lehetséges történetformát ölthetnek. A frye-i értelemben vett archetipikus struktúrák száma pedig korlátozott. E koncepció szerint ez a fajta narrativizálás az alapja mind a történész, mind az olvasó részéről az események megértésének. "Az események ismertté válnak, de nem a részletek, hanem a funkció szempontjából: egy ismert konfiguráció elemeivé alakulnak. Az teszi őket érthetővé, hogy annak a cselekményszerkezetnek a kategóriáiba foglalják őket, ahol egy meghatározott típusú történetként vannak kódolva." [3] White-nál a történész általi cselekményesítés az olvasónak szóló jelentésadás gesztusát képezi, amelyet ő párhuzamba állít a személyes élettörténet kiképződésével, illetve annak zavaraival és ezek elhárításának módjával, melynek lényege, hogy a lelki beteg az orvos segítségével új jelentést ad egy újraszőtt narratíva mentén az eseményeknek, így válik lehetővé, hogy megváltozzon fontosságuk az életegész szempontjából.
Ebben a koncepcióban a történelmi narratívák nemcsak események és folyamatok modelljei, hanem metaforikus természetük van, amely révén "a történelmi narratíva szimbólumok komplex rendszere, amely irányt mutat nekünk, hogy megtaláljuk az események szerkezetének az irodalmi hagyományban rejlő ikonját." [4] White itt az ikon kifejezést C. S. Pierce nyelvfilozófiájának megfelelő jelentésben használja, és úgy véli, az ikon révén válasz kapható arra, minek a reprezentációi a történelmi reprezentációk. A narratíva eszerint úgy írja le a történelmi eseményeket, hogy "egyúttal közli az olvasóval, mit tekintsen az események ikonjának, aminek alapján >ismertté< teheti azokat." [5] Azonban White nem csupán Pierce fogalmainak alkalmazási kísérletével próbál szemiotikai elemeket beépíteni koncepciójába, hanem akkor is, amikor az eseményváz-komponensek szintaktikailag strukturált sorozatait elemzi, megállapítva, hogy két lehetséges végpont adódik cselekményszerkezetek létrehozásakor. Az egyik esetben a kezdeti eseményt ruházza fel a meghatározó tényező státusával, az így strukturalizált cselekménysor a determinisztikus alkotás (pl. Rousseau: Második Értekezés, Marx: Kommunista kiáltvány, Freud: Totem és tabu). A másik esetben a sorozat utolsó elemét éri ez a megtiszteltetés - ez esetben eszkatologikus vagy apokaliptikus típushoz jutunk (pl. Szent Ágoston: Isten városáról, Hegel: Történelemfilozófia). A kettő között helyezkednek el a történeti munkák különböző változatai, a maguk jellegzetes "fikciós" cselekményszerkezetével (pl. tragédia, komédia, románc, szatíra), hogy meglegyen az érthető forma és a felismerhető jelentés.
White nézete, hogy a történelemnek nincs általánosan elfogadott nyelvezete. A történészi beszéd a nyelv figuratív technikáját alkalmazza mondanivalója kódolására, a kommunikációra. Ebből következően már az események leírását is meghatározza a nyelvben uralkodó figuratív forma (metafora, metonímia, szinekdoché, irónia), mielőtt felépítené magát a narratívát.
A narratíva értelmező ereje pedig a korábban kódolt eseménycsoport destrukturalizálása és egy másik mód szerinti újrakódolás közötti kontrasztból fakad. Erre példa Edmund Burke értelmezése a francia forradalomról, amely a groteszket ironikus formában kódolja.
Mindezek nyomán levonható az a következtetés, hogy a narratíva szerkezete, az összefüggés aspektusa (hogy mi a kezdeti és a végső állapot) szintén a modalitástól függ. A történeti szöveg szervezőelve, értelmező technikája eszerint nem különbözik az irodalmitól. A mindkettőt átható frye-i archetipikus struktúrák együtt: modell, jel, szintaktikai viszony, figurativitás, kontraszt.

Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal:
White elméletéhez kapcsolható a társadalom és a kultúra múlt- és jelenbeli mozzanatairól és folyamatairól szóló minden olyan felfogásmód, amely a narratív formát kognitív eszközként fogja fel, amely szerint az elbeszélés maga is a magyarázat egy formája. Megemlíthetők itt Paul Atkinson, Louis O. Mink, Frank Ankersmit és Paul Veyne nézetei.

Az elmélet-alkotás célja:
A történettudomány - és általában a társadalomtudományok - narratív jellegének bizonyítása, a történelem megalkotottsága, de ezen belül az immár "költött" történelem eleve adott struktúrák szerint való szerveződésének bizonyítása.

Az elmélet eredeti alkalmazási terepe:
A történelemtudomány, történetfilozófia.

Az elmélet háttérdiszciplínái:
Narratológia, strukturalizmus, pszichológia, ismeretelmélet.

Jegyzetek:

[1] White, Hayden: A történelmi szöveg mint irodalmi alkotás, in: A történelem terhe (Osiris, Bp. 1997.) 74. [vissza]

[2] i.m. 75.[vissza]

[3] i.m. 78.[vissza]

[4] i.m. 82.[vissza]

[5] u.o.[vissza]

Néhány fontosabb bibliográfiai tétel:

Atkinson, Paul: A narratíva és a társadalmi cselekvés reprezentációja in: Narratívák 3. A kultúra narratívái (szerk: Thomka Beáta, Kijárat, Bp. 1999.) 121-150.

Carr, David: A történelem realitása in: Narratívák 3. i.m. 69-84.

Frye, Northrop: Retorikai kritika: A műfajok elmélete in: A kritika anatómiája (Helikon, Bp. 1998.) 205-230.

Rüsen, Jörn: A történelem retorikája in: Narratívák 3. i.m. 39-50.

White, Hayden: A történelmi szöveg mint irodalmi alkotás in. A történelem terhe ( Osiris-Gond, Bp. 1997.) 68-102.

Agar, Michael: Történetek, témák és háttérismeret in: Documentatio Ethnografica 9.szám (Bp.1982.)

Ankersmit, Frank: Hat tézis a narrativista történetfilozófiáról, in: Narratívák 4. szerk: Thomka Beáta (Kijárat, Bp. 2000.)

Assmann, Jan: A kulturális emlékezet (Atlantisz, Bp. 1999.)

Bal, Mieke: A leírás mint narráció, in: Narratívák 2. szerk: Thomka Beáta (Kijárat, Bp. 1998.)

Bruner, Edward: Az etnográfia mint narratíva, in: Narratívák 3. szerk: Thomka Beáta (Kijárat, Bp. 1999.)

Burke, Peter: A történelem mint társadalmi emlékezet in.Varieties of Cultural History

Burke, Peter: Az eseménytörténet és az elbeszélés felélesztése, in: Narratívák 4.szerk: Thomka Beáta (Kijárat, Bp. 2000.)

Dijk, Teun van: A történet felfogása in. Tanulmányok az irodalomtudomány köréből Szerk: Kanyó Zoltán és Síklaki István (Tankönyvkiadó, Bp.1988.)

Dijk, Teun van-Kintsch, W: Cognitive psychology and discourse: Recalling and summarizing stories. (in: Dressler, W. U. ed.: Current trends in textlinguistics.

Fisher, Walter: Human Communication as Narration (University Of South Carolina, Columbia, 1987.)

Gyáni Gábor: Emlékezés, emlékezet és a történelem elbeszélése (Napvilág, Bp. 2000.)

Koselleck, Reinhart: Történelem, történetek és formális időstruktúrák, in: Narratívák 4.

László János: Társas tudás, elbeszélés, identitás (Scientia Humana/Kairosz, Bp. 1999.)

Lorenz, Chris: Lehetnek-e igazak a történetek? Narrativizmus, pozitivizmus és a "metaforikus" fordulat, in: Narratívák 4.

Pléh Csaba: A történetszerkezet és az emlékezeti sémák (Akadémiai, Bp. 1986.)

Ricoeur, Paul: Emlékezet - felejtés - történelem, in: Narratívák 3.

Ricoeur, Paul: Szövegmagyarázat és megértés, in: Narratívák 4.

Ricoeur, Paul:A történelem és a fikció kereszteződése, in: Válogatott irodalomelméleti tanulmányok szerk: Szegedy-Maszák Mihály (Osiris, Bp. 1999.)

Riffaterre, Michel: Szimbolikus rendszerek a narratívában, in: Narratívák 2.

Schank, R.C.- Abelson, R.F.:Scripts, plans, goals and understanding. Hillsdale: Erlbaum

Titon, Jeff Todd: Az élettörténet, in: Documentatio Ethnographica 9. szám (Bp. 1982.)

Veyne, Paul: Comment on écrit l'histoire (Seuil, Paris, 1979.)

White, Hayden: A történelem terhe (Osiris-Gond,Bp.1997.)

Készítette: Molnár Csilla II. PhD Kom.
2002 december 5.