Jürgen Habermas

Az adott komunikáció-elmélet (elmélet-töredék) szokásos megnevezése:
A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása

Az elmélet érvényességi területe:
A nyugati társadalom és nyilvánosság

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa:
Adott közösség számára releváns nyilvános kommunikáció

Az elmélet leíró vagy magyarázó?
Elsősorban leíró jellegű, persze magyarázó elemekkel

A koncipiálásba bevont funkciók:
Legitimáció, érdekérvényesítés, hatalom kontrollja stb.

A koncipiálasba bevont szekezet(ek) illetőleg szerkezeti egységek:
Hatalmi struktúrák és (civil) nyilvánosság struktúrái, polgári mentalitás

A koncipiálásba bevont színterek:
A nyilvánosság színterei (politikai mező, civil társadalom, sajtó).

A koncipiálásba bevont dinamikák:
A reprezentatív társ. nyilvánosság átmenete a felvilágosult polgári nyilvánosságba (sajtó kialakulása - gazdasági levelezésből kialakuló, előbb referáló, majd véleménysajtó).
A polgári nyilvánosság (ideáltípus!) működése - uralommentes kommunikáció, hatalmi befolyás helyett az érvek súlya, adott érdekeket és értékrendet képviselő társadalmi csoportok érdekérvényesítése, ill. az ezekből adódó demokratikus legitimáció (és a kommunikatív etika).
A polgári nyilvánosság válsága, refeudalizációs tendenciák - a közösség elveszíti a kontrollt a nyilvános ügyek felett, mert a parlamentarizmus a partikuláris pártérdekek terepévé válik, ahol a diskurzus "zárt ajtók mögött" folyik, miközben a politikai mezőben csak a már kialkudott álláspontok kíméletlen képviselete folyik; a sajtó a profitérdekeknek, így a közéletileg bizonytalan relevanciájú, ám nagy érdeklődére számottartó (vagy azt gerjesztő) információk kommunikációja kerül előtérbe; a civil társadalom pedig vagy hallatja a hangját vagy nem, de nem tud komoly befolyásra szert tenni(lásd "a rendszer gyarmatosítja az életvilágot" témát).

Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal:
Habermas nyilvánosságelmélete épp az uralommentes kommunikáció, azaz a valódi polgári, demokratikus nyilvánosság gyakorlati megvalósulatlansága (megvalósíthatatlansága? - amennyiben ideáltípus) nyomán jön létre. A fő problémája az, hogy a rendszer (a társ. anyagi újratermelése) gyarmatosítja az életvilágot (husserli fogalom!), azaz a társadalom kulturális újratermelését biztosító entitások összességét. Míg a rendszert a formális viszonyok és kommunikációk, és a sikeresség, hatékonyság kritériumai határozzák meg, addig az életvilágot az informalitás, a közvetlenség, a konszezuskeresés jellemzi. Az elsőt meghatározó cselekvés a célracionális, hatékonyságra irányuló, a másodikat pedig az interakcióra, együttműködésre irányuló.
A nyilvánosság szemszögéből, az uralommentes kommunikáció az életvilág alapja, az életvilág korlátozására irányuló (hatalmi) törekvések egyúttal a demokrácia (vagy mi) elleni támadásként is értelmezhetők, kell hát egy erős civil társadalom.

Az elméletalkotás célja:
A felvilágosult, polgári nyilvánosság ideáltípusának felrajzolása, történetileg, és annak megmutatása, hogy ez milyen mértékben és milyen okokból kerül veszélybe a XX. sz. második felében már.

Az elmélet eredeti alkalmazási terepe
A nyugati (főleg nyugat-európai) nyilvánosság elemzése.

Az elmélet háttérdiszcliplínái:
társadalomfilozófia, társadalomtörténet, történettudomány, szociológia

Néhány fontosabb bibliográfiai tétel:

Jürgen Habermas néhány idevonatkozó műve magyarul és németül.
Habermas, Jürgen: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Századvég-Gondolat, Bp. 1993 /1962/.
Habermas, Jürgen: A kommunikatív cselekvés elmélete. (I-II.) Kézirat. Az összefoglalásokat írta: Némedi Dénes és Somlai Péter. ELTE Szociológiai Intézet és Továbbképző központ, valamint a Filozófiaoktatók Továbbképző és Információs Központja, Bp. 1985.
Habermas, Jürgen: A kommunikatív etika. A demokratikus vitákban kiérlelődő konszenzus és társadalmi integráció politikai-filozófiai elmélete. Új Mandátum, Bp. 2001.
Habermas, Jürgen: A cselekvésracionalitás aspektusai. In: Válogatott tanulmányok. Atlantisz, Bp. 1994: 223-258.
Habermas, Jürgen: Theorie des kommunikativen Handelns: Zur Kritik der funktionalistischen Vernunft. 1-2 Bde. Suhrkamp Verlag, Frankfurt am Main, 1981.
Habermas, Jürgen: Faktizität und Geltung. Suhrkamp Verlag, Frankfurt am Main, 1992.

Jürgen Habermas idevonatkozó műveivel, elméleteivel foglalkozó néhány írás magyar és külföldi szerzők tollából, magyarul
Angelusz Róbert: Kommunikáló társadalom. Gondolat, Bp. 1983.
Angelusz Róbert: A láthatóság görbe tükrei. Új Mandátum, Bp. 2000.
Balogh István: A diszkurzív közösség problémája Habermas munkáiban. In: Szabó Márton (szerk.): Beszélő politika. A diszkurzív politikatudomány teoretikus környezete. Jószöveg Műhely, Bp. 2002: 113-137.
Bayer József: A politikai legitimitás. Elméletek és viták a legitimitásról és a legitimációs válságról. Napvilág - Scientia Humana, Bp. 1997. (Különösen a "Jürgen habermas legitimációelmélete" c. rész a 129-152. oldalakon.)
Felkai Gábor: Jürgen Habermas. Áron, Bp. 1993.
Mazzoleni, Gianpietro: Politikai kommunikáció. Osiris, Bp. 2002. (Habermas írásaira a szerző a könyv több pontján is hivatkozik.)
Papp Zsolt: A racionalitástól a kommunikatív racionalitásig. In: Csepeli György-pokol Béla-Papp Zsolt: Modern polgári társadalomelméletek. Gondolat, Bp. 1987: 51-152.
Papp Zsolt: Régi és új beszélgetések Jürgen Habermasszal. In: Papp Zsolt: Konszenzus és kihívás: Nyugatnémet változatok. Kossuth, Bp. 1985: 287-326.
Price, Monroe E.: A televízió, a nyilvános szféra és a nemzeti identitás. Magvető, Bp. 1998. (Különösen "A nyilvános szféra" c. fejezet a 47-75. oldalakon.)
Szabó Márton: Politikai tudáselméletek. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. 1998. (A Habermas nyilvánosság- és kommunikatív racionalitás-elméleteivel foglalkozó fejezetet lásd a 188-208. oldalakon.)

Jürgen Habermas idevonatkozó műveihez tematikusan kapcsolódó, de azokra közvetlenül nem reflektáló néhány írás, magyarul
Heller Mária - Rényi Ágnes: A nyilvánosság kommunikáció-elméleti megközelítéseiről. Jel-Kép, 2000/1, 69-94.
Keane, John: Média és demokrácia. Helikon, Bp. 1999.
Sennett, Richard: A közéleti ember bukása. Helikon, Bp. 1998.