Erdély Miklós a filmnyelvről

Az adott kommunikáció-elmélet (elmélet-töredék) szokásos megnevezése:
Erdély Miklós megjegyzései a filmnyelvről.

Az elmélet érvényességi területe:
A film anyagában (az elkészült filmszalagban) rejlő lehetőségek [1]. A mindenkori kérdés, hogy az elkészült mű "mennyit vesz föl" [2] , mennyi releváns jelentésrétege tárható fel.

Az elméletben érvényesülő kommunikáció-fogalom típusa:
Erdély állapotkommunikációnak hívja azt a filmben érvényesülő "üzenetet", amelyet műveiben érvényesít dacára annak, hogy a film törvényszerűen, műfajából adódóan időbeli, ezért lineáris történet elbeszélésére képes. Őt az érdekli, "hogy lehet sztorival állapotot kifejezni" [3]: valamiféle belső állapotot. Szorongást, depresszióst stb…

A koncipiálásba bevont funkciók:
A hatás vizsgálata: miután a filmszalagra vett élethelyzet mindig ténylegesen önmaga, kérdés, hogy ez a mindig egyszeri hogyan tud az általánoshoz kapcsolódni.

A koncipiálásba bevont szerkzet(ek), illetőleg szerkezeti egységek:
A filmnyelv elemeit a természetes nyelvhez mérve tárja fel. A film - szemben a természetes nyelvvel - nem bontható legkisebb értelmes egységre, mert bármely tetszőleges töredék kiismerhetetlenül összetett benne, viszont meghatározhatunk benne elemeket aszerint, hogy milyen értelmezhető kapcsolódási rendszer tagja. A kapcsolódási rendszer bármilyen komplex is, felismerhetők bennük "bizonyos alapsémák, melyekre a legbonyolultabb kapcsolási rendszerek is visszavezethetők" [4]. Ezek nevezetesen a lineáris vagy centrális kapcsolási szisztémák.

A koncipiálásba bevont színterek, a koncipiálásba bevont dinamikák:
A hagyományos alkotó - műalkotás - befogadó hármas felől olvasva Erdély elsősorban a műalkotással, azon belül annak üzenetével foglalkozik. Az üzenet legfontosabb tulajdonsága Erdélynél, hogy az azonos a műalkotással. Másképpen: a jelölő és a jelölt nem különül el. Ennek elérésére a lehetséges eszközök a filmben (amely Erdélynél természetesen mindig kísérleti, hiszen a filmben, mint médiumban rejlő lehetőségeket keresi):

Nem színészek játszanak, mert " minde színészi játék, a legkiválóbb is, tendenciózus stilizáció, s mint ilyen, egy gesztus csak saját stilizációs rendszerében jelent valamit, abból kiszakítva mindig mint egyszerű színészkedést ismerjük föl. Ezzel ellentében egy rejtettkamerás dokumenrumfelvétel szinte tetszőlegesen szétdarabolható, ott minden mikrogesztus megtartja igen erős karakterét, esetlegességeivel együtt méginkább." [5] Azaz egy természetes gesztus önmagában is az, ami.
Montázs. Ahhoz, hogy a mindennapi élethelyzet lényegi vonása, "lelke" felszínre kerüljön, felismerhetővé váljon, vágásra van szükség. "Nincs más mód a felismert igazságot kifejezni, mint a szétszedett valóságot a felismerés ihletésében újra összeállítani." [6] A montázs típusai a Verzió című filmben: ismétlés, ellenpontozás, lassítás/gyorsítás, a filmkockák sötétítése / világosítása. Fontos, hogy a montázsban egy kép ne mást jelentsen, hanem önmagát, "egy jól megválasztott és jól elhelyezett jelenettöredék körül a szerteágazó jelentések, a pillanatnyi sejtések, távoli megfelelések hada támad" [7].
Különböző rétegek párhuzamos jelenléte: beszéd, zene és zajok egyszerre, kép, vizuálisan megjelenő szöveg. Az egyes rétegek nem azonos ütemben jelennek meg, "elcsúsztatva" futnak egymás mellett. A különböző típusú médiumok (audiális illetve vizuális) folyamatosan egymás kontextusai.
Ritmus. Bármely réteg bármely elemének (adott esetben változásos) ismétlése.

Miután a a kész komplexumban minden önmagát jelenti, és a valóság minden darabjában - akár a hologramban - mindig benne van az egész csak egy kicsit halványabban, a befogadó (ha egyáltalán befogadóvá óhajt válni [8] vö: egyoldalú kommunikáció típusai) Erdély szerint

abba az állapotba juthat (vö: állapotkommunikáció), amelyben a felismerés létrejöhet. Ennyiben tehát mindenképp érvényesülhet az alkotó szándéka.
ugyanolyan végtelenül építheti magának a jelentést, mint ahogyan az épül.

Az elmélet kapcsolata más elméleti konstrukciókkal:
Hasonlít a posztsrukturalista irodalomelmélethez a jelölő-jelölt viszony tekintetében, olykor strukturalista irodalom- és nyelvelméletekből táplálkozva magyarázza a mű konstrukciójának belső törvényszerűségeit.

Az elmélet-alkotás célja:
Az új médiumban rejlő lehetőségek totális kiaknázása.

Az elmélet eredeti alkalmazási terepe:
Erdély Miklós filmjei

Az elmélet háttérdiszciplínái:
Művészetelmélet (különös tekintettel a filmszemiológiai megjegyzésekre), nyelvészet (Jacobson, Zsilka János szemináriumai), filozófia (pl.: Herakleitosz, Heidegger, Popper)

Néhány fontosabb bibliográfiai tétel:
Erdély Miklós: A filmről, Balassi-Tartóshullám - Intermédia, 1995

Jegyzetek:

[1] 113. [vissza]

[2] 17.o. [vissza]

[3] 11. [vissza]

[4] 114.o. [vissza]

[5] 102. [vissza]

[6] 104. [vissza]

[7] 103. [vissza]

[8] 22.o. [vissza]

Az összefoglalót készítette: Blaskó Ágnes
Dátum: 2003-02-12